- A felnőttek között szinte ismeretlen játékosként érkeztél a DVTK-hoz a szezon előtt, amelynek a végére felnőtt válogatott játékos lettél. Hogyan értékeled ezt az évet?

- Eleinte tartottam attól, hogy mi fog rám várni. Magasabb szintre léptem, új ligába, új környezetbe kerültem, nagyobb elvárások közé. Személy szerint egészen elégedett vagyok azzal, ahogy a dolgaim alakultak. Sikerült elég sok pontot szereznem, de nem vagyok maradéktalanul elégedett, sok mindenben kell még fejlődnöm. A szezon előtt arra számítottam, hogy kiegészítő szerep fog rám hárulni, de a rengeteg sérülés és eltiltás, ami sújtotta a csapatot, megadta számomra a lehetőséget, hogy a legtöbbet játszó sorokban is bizonyíthassak, ami úgy gondolom, elég jól sikerült. Szerintem sokat fejlődtem a szezonban, kicsit megférfiasodtam és bátrabb lettem, amiben a csapattársak nagyon sokat segítettek.

- Említetted, hogy sok mindenben kell még fejlődnöd. Melyek azok, amelyekben elsősorban javulni szeretnél?

- Mindenképpen gyorsulni szeretnék. Testalkatomból fakadóan ez nem lesz túl könnyű, de a nyáron ezen fogok elsősorban dolgozni. Jobban ki kell használni a testi adottságaimat a kis játékoknál vagy éppen a kapu előtt. Mentálisan is javulni szeretnék, mert talán a rutintalanságomból fakadóan még sok helyzetben nem döntöttem megfelelően, higgadtnak kell maradnom.

- Neked két csúcspontja is volt ennek az évnek, hiszen Kiss Bencével együtt az U20-as világbajnokságon is aranyérmet szereztetek a MOL Liga elsőségen túl.

- Ez egy nagyon boldog év volt számomra. Három bajnoki címet gyűjtöttem, hiszen a Magyar Bajnokságot is mi nyertük. Arra számítottam a szezon elején, hogy a MOL Liga döntőjéig eljutunk, de az U20-as világbajnokság is igazán felejthetetlen marad. Már csak azért is, mert ott meghatározó játékosként számítottak rám, és a gólkirályi címmel úgy gondolom, sikeresen teljesítettem az elvárásokat, nagyon jól jött ki a lépés.

- Talán kevesen tudják, de egy elég kellemetlen sérüléssel bajlódtál az egész rájátszásban.

- A szezon során a korcsolya folyamatosan törte a lábam, aminek következtében begyulladt a bokám. Emiatt folyamatosan kezelésekre jártam, és nagyon sokat köszönhetek az orvosi stábnak, hogy egyáltalán végig tudtam játszani a bajnokságot. Ilyen évem még soha nem volt, hogy ennyi fájdalomcsillapítót és injekciót kapjak, de ezek nélkül nem tudtam volna játszani. Ilyenkor, amikor látod, hogy milyen jól megy a csapat, és van egy közös cél, ami hajt, akkor az ilyen kisebb sérülések és fájdalmak másodlagosak. A csapatból nagyon sokan szenvedtünk hasonló sérülésekkel, de mindenki összeszorította a fogait és játszott. Így végig a jégen tudtam maradni, de április 5-én kés alá fekszem, és meg fognak műteni.

- A válogatott összetartáson viszont így nem tudsz részt venni.

- Igen, ez nagy szívfájdalom számomra. Úgy gondolom, hogy a felnőtt csapatba még nem, de a frissen alakuló U25-ös válogatottba lett volna esélyem bekerülni, és egy ottani jó szereplés megkoronázta volna ezt a csodálatos évet, de sajnos a sérülésem miatt kimaradok ebből.

- Mik a nyári terveid?

- Most az egyetemi tanulmányaimra koncentrálok és hazaköltözöm Dunaújvárosba. A műtétet követően pedig május elején megkezdem a felkészülést a következő szezonra.