Idegesen kezdték a csapatok a bronzcsatát, mindkét oldalon sok volt a pontatlanság, a pontok helyett eleinte inkább a faultok gyűltek. Három perc után a Szekszárd minimálisan járt előrébb (2-5). A DVTK büntetőkből egyenlített – a mérkőzés első 4 percében egyébként összesen egy mezőnykosár esett (5-5). A negyed közepén „megjöttek” a diósgyőri mezőnykosarak, ezekkel összességében 9-0-át repesztett a fehérmezes csapat – jött is a szekszárdi időkérés (11-5). Andi triplát hintett, de a másik oldalon is potyogtak a pontok, így nem ért közelebb ellenfeléhez a Szekszárd. Sőt, miután 16-12 után csak DVTK pontokat hozott a negyed, kilenc egységnyire hízott a diósgyőriek előnye a kisszünetre (21-12).

Kababik két kosarával gyorsan tíz fölé kúszott a különbség a két csapat között (25-12), és sokáig nem is tudott közelebb zárkózni a Szekszárd. Jól dobott a Diósgyőr (52%-nál jártak a 15. percben) és a lepattanókat is jobban szedték Magyar Gergely tanítványai. A negyed második felében többet hibázott aztán a Diósgyőr, ezt kihasználva, Renczes és Vincze triplájával egyszámjegyűre csökkentette a differenciát a szünetre a Szekszárd (36-28).

A frissen beállt Marsai szerezte az első pontokat a második félidőben, ezzel pedig beindult a szekszárdi henger – 36-36-nál először utolérték ellenfelüket, majd Vincze duplájával a vezetést is átvették (36-38). Sőt, 39-44-nél már 5 ponttal tartottak előrébb a diósgyőrieknél. Ocsenás fújt ébresztőt a fehérmezeseknél, majd Vég-Dudás eredményes palánk alatti munkájával a hazaiak visszavették a vezetést, és egy 7-0-ás rohammal már újra előnnyel várhatták a záró játékrészt (46-44).

Másfél perc után, Bacsó triplájával indult a záró játékrész, ami újabb fordulatot hozott. Ezúttal a Diósgyőr „indult be”, és 49-46 után egy 8-3-as sorozattal ismét 9 pontra növelték az előnyüket (57-48), sőt, két és fél perccel a vége előtt, Szegeczki büntetői után kétszámjegyűre változott a diósgyőri vezetés (63-53). Nem volt még vége: jött öt gyors szekszárdi pont, másfél perccel a vége előtt pedig a diósgyőri időkérés (63-58). Az utolsó percre 63-59-es diósgyőri előnnyel érkeztünk, és bár Vincze a végén még egy büntetőt értékesített, a Diósgyőr egy nagy csata végén megszerezte a bronzérmet (63-60).

Nemzeti Leány Kadett Bajnokság “A” döntő, bronzmérkőzés

DVTK Akadémia „A” - KSC Szekszárd 63-60 (21-12, 15-16, 10-16, 17-16)

DVTK Akadémia: Szegeczki 7, Bacsó 16/6, Ocsenás 7, Kababik 8, Vég-Dudás 15. Cs: Juhász 8, Simon 2, Peitl.
KSC Szekszárd: Renczes 7/3, Viszmeg 2, Vincze 20/6, Istókovics 5, Andi 11/3. Cs: Miklós 7, Sinka 4, Holcz, Marsai 4.

Magyar Gergely, vezetőedző: - Augusztusban vettem át a csapatot, és azóta nagyon hosszú utat jártunk be együtt a lányokkal. Voltak hullámhegyeink és hullámvölgyeink, de a végére megértették a lányok, hogy nagyon keményen kell dolgozni ahhoz, hogy sikeresek legyenek. Az utóbbi hónapokban már tudatosan készültek arra, hogy valamelyik érmet megszerezzék. A döntőt jól kezdtük, az első két mérkőzésen a Pécs és a Baja ellen magabiztos győzelmet arattunk. Az utolsó csoportmeccsen bebizonyosodott, hogy a Csata ebben a pillanatban még más játékerőt képvisel, és ugyanez a helyzet a Vasassal is, akikkel az elődöntőben találkoztunk. A bronzmérkőzésen a jó erőkből álló Szekszárddal mérhettük össze a tudásunkat. Nagy volt a tét, de elbírták a lányok és végül mi diadalmaskodtunk, ezzel pedig sikerült megszereznünk a bronzérmet. Gratulálok a csapatnak és köszönöm mindenki munkáját, aki hozzátett ehhez a sikerhez!

Király Sándor, akadémia igazgató: - Történelmet írtunk, megszereztük az első érmet. Nagyszerű dolog, hogy hat év alatt eljutottunk ide, de nagyon nagy büszkeséggel tölt el az is, hogy - egymás után harmadik alkalommal - mind a hat korosztályban bejutottunk az országos döntőbe. Rajtunk kívül csak egy klub mondhatja ezt el magáról. A Csata és a Vasas után mi vagyunk a legeredményesebb utánpótlás műhely, ami szintén nagyon örömteli. 

Ocsenás Flóra, csapatkapitány: - A csapat minden tagja nagyon várta ezt a döntőt. Rendkívül izgalmas hétvégét tudhatunk magunk mögött. Fantasztikus élménnyel gazdagodtunk ebben a pár napban, még most sem hiszem el, hogy sikerült érmet szereznünk. A Szekszárd elleni mérkőzés lefújásának pillanatára pár év múlva mindenki szívesen fog visszagondolni, felejthetetlen volt.

A DVTK Akadémia „A” csapata

10          Peitl Fruzsina     
20          Szegeczki Nóra
21          Juhász Réka
23          Bacsó Zsófia
26          Suhajda Vanda
27          Vég-Dudás Anna
28          Tőzsér Virág
30          Ocsenás Flóra
33          Kababik Bianka
34          Simon Virág
36          Pomázi Dalma

Akadémia igazgató: Király Sándor
Vezetőedző: Magyar Gergely
Segédedző: Sörlei Tamásné
Erőnléti edző: dr. Szatmáry-Antal Tamás
Masszőr: Molnár Szilvia

Csoportmeccsek:

DVTK Akadémia „A” - Kosárlabda Akadémia Pécs „A” 65-49 (23-18, 15-5, 11-14, 16-12)
DVTK Akadémia „A” - Bajai NKK 68-42 (19-14, 15-6, 13-11, 21-11)C
Csata DSE - DVTK Akadémia „A” 96-47 (25-15, 16-10, 28-15, 27-7)

Az „A” csoport végeredménye:

1.           Csata DSE           3             0             301        129        172        2.3333  6
2.           DVTK Akadémia „A”        2             1             180        187        -7           0.9626  5
3.           Kosárlabda Akadémia Pécs „A”   1             2             157        216        -59         0.7269  4
4.           Bajai NKK            0             3             134        240        -106       0.5583  3

Döntőbe jutásért             

Vasas Akadémia „A” - DVTK Akadémia „A” 79-48 (20-14, 16-9, 24-11, 19-14)

Forrás: https://www.facebook.com/kadettdonto2018