Női Röplabda NB I., kvalifikáló kör 4. forduló

2019. március 31., vasárnap
18:00 Palota RSC - DVTK FUX

Toma Sándor: - Ebben a szezonban minden eddigi meccsünket megnyertük a Palota ellen. Legutóbb gyenge játékkal rukkoltunk ki a TFSE ellen, de most abban bízom, hogy a lányok idegenben megrázzák magukat és jól fognak játszani, úgy mint korábban. Örülnék, ha csapatszinten stabil teljesítményt nyújtanánk, ugyanis szeretnénk pontot, pontokat elhozni. A keret valamennyi tagja rendelkezésemre áll.

Játékvezetők

A mérkőzésen Dr. Árpás Krisztina Enikő és Suba István látja el a játékvezetői teendőket. 

Helyszín

Károly Róbert Szakközépiskola Sportcsarnoka
1151 Budapest, Sződliget utca 24-30.

Egymás ellen

A DVTK FUX kedvenc ellenfele a Palota, hiszen valamennyi eddigi egymás elleni összecsapásukat a piros-fehérek nyerték. Az alapszakasz során háromszor, míg a kvalifikáló körben az első fordulóban győzedelmeskedtek Toma Sándor tanítványai a rákospalotai csapat ellen.

Női Röplabda NB I., kvalifikációs kör 1. forduló

DVTK FUX - Palota RSC 3:0 (17, 17, 16)

Miskolc, Generali Aréna 200 néző Játékvezető: Csizmarik József, Jámbor Tamás Zoltán.
DVTK: Kiss E., Sitku, Kovács E., Szajkó, Sitkey, Kundrák, Nagy Zs. (liberó) Csere: Dömsödi (liberó), Bertók, Egri, Kiss V., Rohály. Szakmai igazgató: Toma Sándor.