A DVTK az 1910-ben történt alapítása óta Észak-Magyarország sport és társadalmi életének aktív és ismert szereplője. A DVTK számos sportág gyakorlására nyújt lehetőséget profi és amatőr sportolók, gyerekek, felnőttek és szeniorok számára, ilyenek pl. a labdarúgás, a kosárlabda, a jégkorong, az asztalitenisz, a birkózás, a röplabda, és a sakk. A sportegyesület jelen projekt keretei között a részben eddig is végzett tevékenységét szélesítette ki a felnőtt lakosság célcsoport motiválásával, a sportolás élményébe való bevonásával, egyúttal segítséget nyújtott azok számára is, akiknek eddig nem volt elérhető vagy nem fordítottak figyelmet az egészséges életmódra.

A DVTK a projekt megvalósítását 22 hónap alatt 16 helyszínen, 3 megyében, 12 településen tervezi megvalósítani, 11 települési partner és több szakmai együttműködő partner (pl: Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar) bevonásával. Az Észak-Magyarországi Régió minden megyéjére, különös tekintettel a hátrányos helyzetű járások és települések lakosságára kiterjedő cselekvési terv készült. Kiemelkedő DVTK sportolók, példaképek részvételével tártkapus rendezvények keretében komplex lakossági testmozgásprogramokat, szabadidősport eseményeket és eseménysorozatokat szerveztünk, összesen 16 alkalommal, 12 helyszínen, 3 megyére kiterjedően. 6 rendezvény Borsod-AbaújZemplén megyében (Arnót, Alsózsolca, Edelény, Felsőzsolca, Miskolc-Lillafüred, Miskolc-Avas), 3 Heves (Kisköre, Heves, Eger) és 3 db Nógrád megyében (Salgótarján, Bátonyterenye, Pásztó) első sorban szabadtéri sportpályákon (illetve rossz idő esetére fedett tartalékhelyszín biztosításával).

A 16 rendezvény közül 7 helyszíne hátrányos helyzetű települések sportpályáin, közösségi terein valósult meg. A rendezvényeken az egészséges táplálkozás, mozgás, életmóddal összefüggő betegségek megelőzéséről tartottak előadást és beszélgetést, valamint a DVTK sportolói által vezetett, olyan mozgásformák, szabadidős és rekreációs sporttevékenységek bemutatására és megismertetésére került sor, amelyekhez a lakosság a térségben könnyen hozzáférhet, és élethosszig gyakorolhat. A jelenlévő sportorvosok és egészségügyi dolgozók egészségügyi állapotfelméréseket tartottak önkéntes részvétellel, valamint alapvető egészségnevelési, egészségfejlesztési ismeretek átadására, megerősítésére is került sor.

A figyelemfelhívó kampányok folyamatosan zajlottak a helyi és a térségi médiában, kommunikációs felületeken, amelyhez együttműködő volt partner Miskolc, Eger és Salgótarján városok vezetése és helyi médiája. 

A projekt eredményeként egészségfejlesztési cselekvési terv és egészségfejlesztési lakossági kampány, valamint - legalább 7250 fő részvevővel - 16 lakossági szabadidősport esemény valósult meg folyamatosan.

A projekt 2019. október 7-én fejeződött be.

Projekt azonosító szám: EFOP-1.8.6-17-2017-0054
Projekt címe: Prevenciós célú szabadidősport-fejlesztési program az Észak-Magyarországi Régióban

További információ kérhető:
Tamás Gábor elnök
tamas.gabor@dvtk.eu
+36 (46) 530441