Beharangozó 2020. június 9., kedd

A 24. DVTK - ZTE mérkőzés következik

A DVTK hazai pályán 23 találkozóból 15-ször legyőzte a ZTE csapatát, 5 döntetlen mellett mindössze háromszor örülhettek a vendégek. Az idei bajnokságban Diósgyőrben és Zalaegerszegen is a DVTK győzött. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

A 24. DVTK - ZTE mérkőzés következik


Egymás ellen

Első alkalommal 1972 november 6-án játszott a DVTK a ZTE ellen az élvonalban.A 4000 néző előtt rendezett mérkőzésen 1-0-ra győzött Kiss Ferenc góljával a Diósgyőr. Preiner Kálmán vezetőedző a Veréb - Kolláth, Salamon J., Kendi, Hajdú, Tamás I. (Hajas), Váradi, Udvarev (Görgei), Kiss T., Fekete F., Sikora összetételű csapatot küldte a pályára.

Legközelebb, 1974 őszén Horváth András és Görgei János találatával 2-0-ra győzött a DVTK. Az ekkor már Szabó Géza által irányított csapat a Veréb - Kovács, Salamon J., Hajas, Kutasi, Oláh F., Horváth A., Görgei, Horváth E. (Egri), Káplár, Koleszárik összeállításban arartott sikert.

Egy döntetlent követően újabb öt alkalommal győzőtt zsinórban a DVTK. 

Az 1976/1977-es és az 1977/1978-as kiírásban egyaránt 3-0-ra nyert a DVTK. Első alklommal  Oláh Ferenc duplázott, a harmadik gólt pedig Görgei János szerezte. Szabó Géza nyerő csapat így állt össze: Veréb - Szántó G., Salamon J., Váradi, Kutasi, Oláh F., Hajas, Tatár (Fükő), Borostyán, Fekete F. (Koleszárik), Görgei. Egy évvel később Tatár György lőtt két gólt, és ismét beköszönt Oláh Ferenc. Ezúttal a Veréb - Szántó G., Salamon J., Váradi, Kutasi, Oláh, Tatár, Görgei, Borostyán, Fükő (Kerekes), Fekete L. (Szalai I.) csapat fogadta a meccs után a gratulációkat.

Egy évvel később még egy lapáttal rátett a diósgyőri aranycsapat, és 4-0-val küldték haza Zalaegerszegre az ellenfelet. A gólokon testvériesen megosztozott Teodoru Borisz és Teodoru Vaszilisz, valamint Tatár György és Borostyán Mihály. A DVTK a Szabó L. - Szántó G., Salamon, Teodoru B., Kutasi, Oláh F., Fükő, Tatár, Borostyán (Szalai I.), Grolmusz (Teodoru V.), Fekete L. összeállítsban játszott.

1979 nyarának végén ismét beköszönt a zalaegerszegieknek Teodoru Vaszlisz, és ugyan ezúttal nem akadtak társai, mégis győzött a DVTK 1-0-ra. Szabó Géza vezetőedző a Szabó L. - Szántó G., Salamon J., Váradi (Görgei), Kutasi, Oláh F., Fükő, Tatár, Borostyán, Teodoru V., (Magyar B.), Fekete L. összállítást adta meg.

Az 1980/1981-es idényben öt gól esett Diósgyőrben, és Fükő Sándor, Fekete László és Szemere Zoltán révén ismét a DVTK lőtt többet. Szabó Géza választása ezúttal a Veréb - Szegő, Néder, Szántó G., Teodoru B., Oláh F., Tatár, Görgei (Magyar B.), Borostyán (Szemere), Fükő, Fekete L. csapatra esett.

1981-ben tudott először győzni a vendégcsapat, utána azonban ismét diósgyőri siker következett. Dr. Puskás Lajos Gulyás I. - Szlovák, Salamon J., Teodoru B., Görgei, Oláh F., Tatár, Kerekes, Feledi., Teodoru V., (Lippai S.), Borostyán összeállítású csapata Borostyán Mihály, Feledi László és Lippai Sándor góljával 3-1-re győzött.

Hétéves másodosztályú szereplést követően tért vissza az élvonalba a DVTK az 1991/1992-es idényben. A ZTE elleni hazai találkozón Bém Gábor utolsó perces hatalmas bombagóljával szerzett pontot az ekkor már Tornyi Barnabás által irányított Knotz - Leskó Dancs, Budai T., Bém,  Molnár I., Petcu, Farkas J. (Váczi), Szabó Zs., Szvisztun, Kiser összetételű alakulat. 

A következő találkozóig 1997-ig kellett várni. Az ismét Tornyi Barnabás által irányított csapat Kulcsár Sándor duplájával, Kákóczki István találatával és Csóka öngóljával 4-0-ra győzött. A nyertes csapat így állt fel: Rácz R. - Földvári T., Téger, Farkas J., Kovács T., Ternován F. (Farkas A.), Kiser (Buzás), Buliga, Kákóczki, Jakab, Kulcsár S.

Az 1999/2000-es idényben is sikerült itthon tartani a pontokat Vladan Filipović és Danut Frunza góljaival. Temesvári Miklós utolsó hazai találkozóján a Nagy Z. - Pozder, Szakos (Takács V.), Hompoth, Harnócz, V. Filipović, Lipták L., Buliga (Konyha), Kákóczki (Lippai Á.), Komi, Frunza csapatot küldte pályára.

A 2004/2005-ös bajnokságban már annak is örülhettek a szurkolók, hogy egyáltalán élvonalbeli mérkőzésen szurkolhattak. Először az alsóbb osztályokat megjárva alulról verekedte vissza magát a DVTK az NB I.-be, másodszor a DVTK - ZTE találkozó eredeti időpontja előtt megvonták a diósgyőri licencet, és el kellett halasztani a találkozót. Amikor rendeződtek a papírok, Gálhidi György Kövesfalvi - Mogyorósi, Horváth T., Máté P., Hornyák, Katona A., Vitelki, Belényesi, Tisza (Hompoth), Virág A. (Krjancz), Polyák (Pap G.) összeállítású csapata Tisza Tibor duplájával győzött.

A következő bajnokságban még magabiztosabban 3-0-ra győzött a DVTK Vitelki Zoltán, Sipeki István és Horváth Ferenc góljával. Pajkos János vezetőedző győztes csapata így került be a jegyzőkönyvbe: Kövesfalvi - Farkas N., Katona A., Gáspár J., Farkas V., Vámosi, Halgas (Binder), Pintér Z. (Lipusz), Vitelki, Sipeki, Horváth F. (Siminic).

A következő győzelemre 2008 őszéig kellett várni, akkor Đorđe Kamber és Kazuo Homma találatával 2-1-re győzött a DVTK. Vágó Attila vezetőedző csapata a Köteles - Búrány, Sebők, Kamber, Miličić, Stanić, Pelecaci (Ahodikpe), Pintér Z., Homma (Lipusz), Tóth M., Szabó V. (Szélpál) összeállításban játszott.

A 2009/2010-es idényben az első negyedórát követően előnybe kerültek a vendégek, amit Ivancsics Gellért büntetőből egyenlített. Egy kiállítást követően a 40. percben létszámhátrányba került a DVTK, de hősiesen sikerült kivédekezni a találkozó hátralévő részét. Aczél Zoltán a  Kovács Z. - Lakatos, Jeknić, Visković, Gohér -  Vukadinović, Búrány (Szabó V., 73.), Lippai (Huszák, 83.), Lipusz - Apostu (Miličić, 43.), Ivancsics csapatot küldte a pályára. 

Az élvonalban a mostani idény megelőzően legutóbb a 2011/2012-es idény első fordulójában látogatott a ZTE Miskolcra, és súlyos vereséget szenvedtek. Benczés Miklós vezetőedző a Radoš - Vadász, Gal, Budovinszky, Gohér - Gallardo (Dobos, 74.), Abdouraman, Lippai, Luque  - Menougong (Carreño, 81.), Seydi (Pál Sz., 60.) csapatot küldte pályára, és az ezen a mérkőzésen debütáló l'Imam Seydi duplájával, valamint José Luque és Gohér Gergő góljával a DVTK 4-1-re győzött.

Az OTP Bank Liga idei kiírásában a 6. fordulóban egy szöglet után szerzett Dušan Brković-góllal szerzett vezetést a DVTK az első félidőben. A szünet után is rengeteg helyzetet alakított ki a DVTK, de vagy nem céloztak pontosan, vagy a ZTE védői szabálytalankodtak sárga lapot érően, ami miatt két vendégnek is villant a piros lap.

Diósgyőri VTK - ZTE FC 1-0 (1-0)

DVTK: Danilović -  Polgár, Brković, Karan, Tamás M. - Iszlai, Márkvárt - Prosser (Shestakov, 79.), Rui Pedro (Szabó B., 75.), Korbély (Bacsa, 82.) - Hasani. Vezetőedző: Feczkó Tamás.
ZTE: Demjén - Bolla, Lesjak, Devecseri, Tamás K. - Kocsis G., Bedi - Stieber (Bobál D., 67.), Mitrović (Bobál G., 46.), Barczi (Hudák M., 69.) - Radó.  Vezetőedző: dr. Dobos Barnabás.

Piros lap: Devecseri a 65., Kocsis a 89. percben.
Gólszerző: Brković (1-0) a 38. percben.

A 17. fordulóban Zalaegerszegen játszott a DVTK, és az első félidőben számtalan helyzetet, közte néhány ziccert alakított ki, gól azonban nem esett. A második félidő elején büntetőből szereztek vezetést sa hazaiak, amit Dušan Brković szöglet után kiegyenlített, majd nem sokkal később a másik középső védő, Polgár Kristóf a vezetést is megszerezte. A ráadásban Florent Hasani biztosította be a győzelmet.

ZTE FC - Diósgyőri VTK 1-3 (0-0)

ZTE: Demjén - Bolla, Lesjak, Bobál D., Bedi - Kocsis G., Mitrović (McWoods, 76. ) - Stieber Z., Bobál G. (Katelaris, 63.), Radó (Babati, 65.) - Ikoba. Vezetőedző: dr. Dobos Barnabás.
DVTK: Danilović - Shestakov, Polgár, Brković, Tamás M. - Márkvárt, Vági - Hasani, Rui Pedro (Cortés, 81.), Kiss T. (Egerszegi, 88.) - Ivanovski (Tabaković, 76.). Vezetőedző: Feczkó Tamás.

Gólszerző: Bobál G. (1-0) a 47., Brković (1-1) az 53., Polgár (1-2) a 61., Hasani (1-3) a 90+2. percben.

Az eddig lejátszott DVTK - ZTE bajnoki mérkőzések

  1. 1972/1973
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 1-0 G.: Fekete F.
  2. 1974/1975
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 2-0 G.: Horváth A., Görgei
  3. 1975/1976
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 2-2 G.: Fükő, Kiss T.,
  4. 1976/1977 
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 3-0 G.: Oláh F. (2), Görgei
  5. 1977/1978
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 3-0 G.: Tatár (2), Oláh F.
  6. 1978/1979
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 4-0 G.: Teodoru B., Teodoru V., Tatár, Borostyán
  7. 1979/1980
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 1-0 G.: Teodoru V.
  8. 1980/1981
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 3-2 G.: Fükő, Fekete, Szemere
  9. 1981/1982
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 0-1
  10. 1982/1983
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 3-1 G.: Borostyán, Feledi, Lippai S.
  11. 1983/1984
    Diósgyőri VTK - Zalaegerszegi TE 1-2 G.: Lippai S.
  12. 1991/1992
    Diósgyőri FC - Zalaegerszegi TE 1-1 G.: Bém G.
  13. 1997/1998
    Diósgyőri FC - ZTE FC 4-0 G.: Kulcsár S. (2)., Kákóczki, Csóka (ög.)
  14. 1998/1999
    Diósgyőri FC - ZTE FC 1-1 G.: Egressy
  15. 1999/2000
    Diósgyőri FC - ZTE FC 2-1 G.: V. Filipović, Frunza
  16. 2004/2005
    Diósgyőri VTK - ZTE FC 2-1 G.: Tisza (2)
  17. 2005/2006
    Diósgyőri VTK - ZTE FC 3-0 G.: Vitelki, Sipeki, Horváth F.
  18. 2006/2007
    Diósgyőri VTK - ZTE FC 1-4 G.: Csóka (ög.)
  19. 2007/2008
    Diósgyőri VTK - ZTE FC 1-1 G.: Sebők V.
  20. 2008/2009
    Diósgyőri VTK - ZTE FC 2-1 G.: Kamber, Homma
  21. 2009/2010
    Diósgyőri VTK - ZTE FC 1-1 G.: Ivancsics
  22. 2011/2012
    Diósgyőri VTK - ZTE FC 4-1 G.: Seydi (2), Luque, Gohér
  23. 2019/2020
    Diósgyőri VTK - ZTE FC 1-0 G.: Brković

Örökmérleg a DVTK pályaválasztása mellett: 23 mérkőzés, 15 győzelem, 5 döntetlen, 3 vereség, 46 lőtt és 20 kapott gól.

Zalaegerszegi TE

Alapítva: 1920
Első év az NB I.-ben: 1972
Legjobb helyezés: 1. hely (2001/2002)
Élvonalbeli évek: 37 év
Folyamatosan az NB I.-ben: újoncok

A Zalaegerszegi Torna Egylet 1920-ban alakult, azaz jövőre lesz 100 éves a klub. 1972 óta néhány év kihagyással a labdarúgó NB I.-ben szerepelnek, az éppen most lezárul hétéves szünet volt a leghosszabb. Legnagyobb sikerük a 2001/2002-es idényben nyert bajnoki cím. 

Az előző bajnokságban megnyerték az NB II.-t, legeredményesebb gólszerzőjük a 15 találatig jutó Babati Benjámin volt.

OTP Bank Liga 2019/2020

8. helyezett 27 9 7 11 42-37 5 34

Idegenben

8. helyezett 14 5 2 7 24-20 4 17

Forma 

Utolsó 5 mérkőzés: 5 4 1 0 14-2 12 13 
Utolsó 10 mérkőzés: 10 5 2 3 18-12 6 17
Utolsó 15 mérkőzés: 15 7 2 6 24-20 4 23
Utolsó 20 mérkőzés: 20 7 6 7 31-28 3 27

Házi góllövőlista

12 gólos
Radó András

8 gólos
Bobál Gergely

4 gólos
Eduvie Ikoba

Házi gólpasszlista

6 gólpassz
Radó András

5 gólpassz
Nikola Mitrović
Stieber Zoltán

Eredmények

  1. forduló: Mezőkövesd - ZTE 1-0
  2. forduló: ZTE - FTC 1-2
  3. forduló: DVSC - ZTE 3-2
  4. forduló: Kaposvár - ZTE 0-4
  5. forduló: ZTE - PAFC 1-1
  6. forduló: DVTK - ZTE 1-0
  7. forduló: ZTE - Paks 3-1
  8. forduló: Kisvárda - ZTE 3-3
  9. forduló: ZTE - Honvéd 0-1
  10. forduló: Újpest - ZTE 0-0
  11. forduló: ZTE - Fehérvár 3-3
  12. forduló: ZTE - Mezőkövesd 1-1
  13. forduló: FTC - ZTE 3-2
  14. forduló: ZTE - DVSC 0-2
  15. forduló: ZTE - Kaposvár 2-0
  16. forduló: PAFC - ZTE 0-1
  17. forduló: ZTE - DVTK 1-3
  18. forduló: Paks - ZTE 2-0
  19. forduló: ZTE - Kisvárda 1-1
  20. forduló: Honvéd - ZTE 2-0
  21. forduló: ZTE - Újpest 2-1
  22. forduló: Fehérvár - ZTE 4-1
  23. forduló: Mezőkövesd - ZTE 1-2
  24. forduló: ZTE - FTC 1-1
  25. forduló: DVSC - ZTE 0-3
  26. forduló: Kaposvár - ZTE 0-6
  27. forduló: ZTE - PAFC 2-0

A legutóbbi mérkőzésen a Demjén - Bolla, Szépe, Katanec, Tamás K. - Lesjak, Mitrović (Kocsis B., 83.)  - Bőle (Oštrek, 90.), Babati (Bedi, 59.), Radó A. (Ikoba, 90.) - Bobál G. (Bobál D., 83.) összeállításban játszottak.

Téli játékosmozgás

Érkezett
Eric McWoods (amerikai, Narva Trans)
Bőle Lukács (FTC - kölcsönbe)
Matija Katanec (horvát, Mezőkövesd - kölcsönbe)
Fanos Katelaris (ciprusi, Omonia Nicosia - kölcsönbe)
Stjepan Oštrek (horvát, NK Nafta Lendava - kölcsönbe)

Távozott
Devecseri Szilárd (Szombathelyi Haladás)
Miroslav Grumić (szerb-magyar, Szeged-Csanád GA)
Oleh Holodyuk (ukrán)
Hudák Martin (Szeged-Csanád GA)
Kiss Máté (ETO FC Győr)
Gergényi Bence (NK Nafta Lendava - kölcsönbe)
Sebestyén Lóránt (Hévíz - kölcsönbe)

A ZTE kerete

Kapusok
1 Demjén Patrik (HUN) 1998.03.22.
34 Szemerédi Norbert (HUN) 1993.12.08.
46 Köcse Bence (HUN) 200202.25.

Mezőnyjátékosok
10 Babati Benjámin (HUN) 1995.11.29.
31 Barczi Dávid (HUN) 198902.01.
5 Bobál Dávid (HUN) 1995.08.31.
12 Bobál Gergely (HUN) 1995.08.31.
27 Bedi Bence (HUN) 1996.11.14.
77 Bolla Bendegúz (HUN) 1999.11.22.
11 Bőle Lukács (HUN) 1990.03.27.
44 Gergényi Bence (HUN) 1998.03.16.
23 Eduvie Ikoba (NGR, USA) 1997.10.26.
32 Matija Katanec (CRO) 1990.05.04.
6 Fanos Katelaris (CGO, CYP) 1996.08.26.
21 Kocsis Gergő (HUN) 1994.03.07.
4 Zoran Lesjak (CRO) 1988.02.01.
9 Eric McWoods (USA) 1995.10.21.
22 Nikola Mitrović (SRB) 1987.01.02.
30 Stjepan Oštrek (CRO) 1996.08.09.
7 Radó András (HUN) 1993.09.09.
17 Sebestyén Lóránt (HUN) 2001.01.29.
8 Stieber Zoltán (HUN) 1988.10.16.
19 Szépe János (HUN) 199603.15.
25 Tamás Krisztián (HUN) 1995.04.18.

A vezetőedző

Márton Gábor a 20. fordulót követően vette át a csapatot. A korábbi 20-szeres válogatott labdarúgó játékos-pályafutását Pécsett kezdte, majd Belgiumban, a Honvédban, Franciaországban és Izraelben is szerepelt. Edzőként korábban irányította a Pécset, majd dolgozott Kozármislenyben, Kaposvárott és Siófokon is.

Ismerősök a másik oldalon

Barczi Dávid három idényt töltött Diósgyőrben 2013 és 2016 között. Összesen 76 bajnoki mérkőzésen 6 gólt szerzett. Tagja volt a Ligakupa-győztes, és Magyar Kupa-döntős csapatnak, az Európa Liga selejtezőjében pedig Máltán szerzett látványos gólját emlegetik ma is a szurkolók.

Kocsis Gergő a 2017/2018-as bajnokságban szerepelt kölcsönben a DVTK színeiben, összesen 25 bajnokin lépett pályára.

Sallói István zalaegerszegi sportigazgató 2005 és 2007 között a DVTK klubvezetőjeként dolgozott.