- Amikor legutóbb Stefan ellen játszottam, az utolsó mérkőzésen eltörte a lábujjam, úgyhogy az egy jó találkozás volt - kezdte némileg viccesen Hegedűs János. - Gheorghe ellen ugyanakkor még nem volt szerencsém pályára lépni, hiszen én akkor már a kispadot koptattam, amikor ő Kisvárdán ontott a gólokat. Januárban a PAFC második csapatánál kezdtem meg a felkészülést, két mérkőzésen pályára is léptem, majd a leállás alatt egyéni munkát végeztem, természetesen van egy kis lemaradásom, de bízom benne, hogy hamar vissza tudok majd rázódni az NB I. légkörébe.

 

- Az én döntésem volt, hogy visszatérek Magyarországra, tisztában vagyok az ország futballkultúrájával, jól ismerem az itteni embereket - nyilatkozta Stefan Dražić. - Tudtam, hogy jó körülmények között készülhetek hétről-hétre, így elégedett vagyok. Minden amellett szólt, hogy visszatérjek. Remélem, minél sikeresebbek leszünk a csapattal. Most kezdődik a felkészülés, van arra időm, hogy jó formába kerüljek és hasznos tagja legyek a csapatnak.

- Örülök, hogy itt vagyok, a körülményekkel maximálisan elégedett vagyok - mondta Gheorghe Grozav. - Bízom benne, hogy a stábbal együtt jó munkát fogunk végezni és ennek meg lesz az eredménye is.


- Négy és fél hét a felkészülési időszak, ettől többet nem lehet, ettől kevesebbet pedig nem érdemes, ennyink van, ezt kell beosztanunk, hogy a rajtra jók legyünk - folytatta Feczkó Tamás, a DVTK vezetőedzője. - Képlékeny a keret, hiszen érkezhetnek még játékosok. Azért igazoltunk két gólerős támadót, mert nem biztos, hogy idén is több mint 20 gólt fogunk szerezni pontrúgásból. 

 

- Szerettünk volna minőségben előrelépni és bővíteni a repertoárt, hogy más játékra is alkalmas legyen a keret, ebben mind a három új igazolásunknak nagy szerepe lehet - tette hozzá Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - A cél a következő szezonra az, hogy lássuk a fejlődést és a tavalyi évhez képest kiegyensúlyozottabban szerepeljen a csapat.


Az első edzésen részt vettek

Kapusok

Antal Botond
Bukrán Erik
Danilović, Branislav

Mezőnyjátékosok

Adukor, Joachim
Cortés, José
Dražić, Stefan
Grozav, Gheorghe
Farkas Marcell
Hasani, Florent
Hegedűs János
Iszlai Bence
Ivanovski, Mirko
Korbély Kristóf
Makrai Gábor
Márkvárt Dávid
Memolla, Hysen
Molnár Gábor
Nagy Zoltán
Orosz Donát
Polgár Kristóf
Rui Pedro
Szűcs Kornél
Tóth Borisz
Vági András
Zsiga Máté

Később csatlakozik

Shestakov, Serhii
Karan, Dejan