Beharangozó 2020. október 2., péntek

Vasárnap játsza első Extraliga mérkőzését a DVTK

Október 4-én vesz részt első Extraligás mérkőzésén a DVTK röplabda csapata, melyet a Szent Benedek együttese ellen fog játszani Balatonfüreden 17.00 órától. Toma Sándort kérdeztük, a felkészülésről és hogy milyen célokkal vágnak neki a 2020/2021-es szezonnak.

Vasárnap játsza első Extraliga mérkőzését a DVTK


-Nehéz, kihagyásokkal teli hónapok állnak mögöttünk, ennek ellenére minden erőtökkel dolgoztatok a felsőházra való felkészülésre, hogyan értékeled ezt?
-Kilenchetes felkészülésen vagyunk túl, az első hónapban a magyar játékosokkal, a második hónaptól kezdve fokozatosan beintegrálva a légiósokkal edzhettünk. Az előző évekhez képest is jobb munkát tudunk letenni az asztalra. A lányok kellően feltöltődtek, kellő számú mérkőzést is játszottunk. Igaz, hogy most annyi mérkőzést nem tudtunk nyerni, mint a korábbiakban, de szoknunk kell az Extraligás erőviszonyokat. Azt tudjuk, hogy a felsőházi csapatok mellett, nagyon nehéz dolguk lesz, és legfőképpen ebben a szezonban sereghajtóként lesz szerepünk. Mindent meg kell tennünk ahhoz, hogy a mérkőzéseken koncentráltan és egységesen tudjunk odaállni. A korábbi évekhez képest az Extraligában most szerintem öt csapat is óriási erősséget képvisel. Rengeteg külföldi játékos van a csapatokban. Az esélyeket latolgatva az MTK-val vagyunk egy szinten. Az elsődleges célunk az, hogy a csapatunk beleerősödjön ebbe a szintbe és az év folyamán felrázni a lányokat, hogy helyt tudjunk állni. Emellett még fő célunk, hogy tehetséges fiatalokat fedezzünk fel a régióban, ahogy ezt már korábban említettük és tettük is. Őket kinevelni és beépíteni a csapatba. Örülünk, mert ezt évről évre sikerült mindig abszolválni, hogy új fiatal játékosokat tudhatunk a csapatban. Külön kiemelném, hogy a miskolci mag nagyon erős és ezen dolgozunk, hogy ez meg is maradjon. Itt a DVTK-nál a játékos a legmagasabb szinten tudja képviselni a várost.

A felkészülés során sérülés szerencsére nem igazán hátráltatta a munkánkat. Az elején az volt a nehezebb, hogy még a külföldi játékosok nem érkeztek meg, de ennek ellenére nagy öröm volt, hogy eltudtunk utazni Mátraházára edzőtáborozni, amire az előző két évben még nem volt példa. Egy hetet nagyon kulturált körülmények között minőségi munkát végezve tudott készülni a csapat. Három színvonalas felkészülési tornán vagyunk túl, ezen kívül még a TF együttesével is megmérkőzhettünk. Részt tudtunk venni a nyíregyházi tornán is, ahol tavalyi Extraligás csapatok ellen játszhattunk. Itt igaz csak egy szettet tudunk hozni, de nagyon jól szolgálta a felkészülésünk. Jó értékmérőnek bizonyult és az pozitívum, hogy a szetteken belül jól teljesítettünk. Egyedül a Nyíregyháza mutatta ki, hogy mind nemzetközi szinten, mind a bajnokságban aranyéremre hajt. A Nyíregyháziaknál nagyon magas játékosok vannak, amihez mi nem vagyunk hozzászokva. Újpest és a Balatonfüred ellen szorosabb mérkőzéseket tudtunk játszani.

                d

-Hogyan látod a csapat játékosait jelen állás szerint? 
-Általános tendencia most a csapatoknál, hogy a tengerentúlról érkező játékosok, még nincsennek top formában, ahogy nálunk sem. Jeane M. Horton az Egyesült Államokból érkezett, ahol kijárási tilalom volt, így korlátozva volt lehetősége edzeni. Carly Beddingfield hamarabb érkezett hozzánk, így ő már nagyjából kezd felpörögni az adott szintre. Már megmutatta játékát az edzőmérkőzéseken, jól fog menni vele a munka.
Örülök annak, hogy Egri Klaudia, universal jó formát tudott mutatni, ha ezt tartja, remélem előbb utóbb be tudja magát küzdeni a kezdőcsapatba is. Kiss Emese center poszton már játszott Extraligában, de most fog igazán beérni, mint fiatal játékos kezdőként az adott feladatra. Sitku Renátának volt tavaly sérülése, de az idei szezont, most már szépen beleerősödve a mezőnybe, érti a dolgát. Szajkó Tímea és Kovács Edinának a rutinjára számítunk elsősorban, hiszen ők már elég sok szezont lehúztak Extraligában és nagyon nagy szükség van az ő stabilitásukra a mérkőzéseken. Mészáros Zsófia most érkezett hozzánk Jászberényből, aki év végére bekerült a jászberényi kezdőcsapatba, hasznos játékosként számítok rá. Rutinos és jól iskolázott, Sitku Renátával viszik majd a feladó posztot. Tóth Réka utánpótlásból csatlakozott hozzánk és feladó poszton bizonyítja tudását. Kundrák Eszter az eddigiekben is példaértékű munkát végzett és amíg Jeane M. Horton fel nem erősödik, ő viszi a posztját. A két liberónk, Bertók Bettina és Dömsödi Tamara, elsősorban védekezésben és nyitásfogadásban stabilizálja majd a csapatot a mérkőzések során. 

-Milyen célokkal mentek neki a szezon első mérkőzésének?
-Az idei szezon első mérkőzésére nagyon készültünk, a Balatonfüred ellen játszunk. Az együttes nagyon sok energiát fektetett abba, hogy ez a röplabda akadémia létrejöjjön ebben a kisebb városban. Most már eljutottak arra a szintre, hogy 7 külföldi játékossal rendelkeznek, ha gondjuk is van, akkor cserélni tudják. Én nagyon örülnék annak, hogyha egy erős színvonalas mérkőzést tudnánk játszani ellenük, figyelembe kell vennünk az utazást is, mivel nem tudunk ott aludni. A nyíregyházi tornán játszottunk ellenük, akkor kikaptunk mind a három szettben. Az elsődleges célunk most, hogy szetteket raboljunk és pontokat szerezzünk. Korábbi években már jó pár mérkőzésünk volt ellenük, tetszett a játékuk és remélem, hogy ezt folytatni tudjuk, esetleg ma idegenben nyerni.

 

Női Extraliga alapszakasz 1. forduló

2020. október 1. csütörtök
18:00 Fatum-Nyíregyháza - 1. MCM-Diamant Kaposvár 3-1

2020. október 3., szombat
16:00 MTK Budapest - UTE
Budaörs, zárt kapuk mögött 

2020. október 4., vasárnap
17:00 Szent Benedek RA - DVTK

Balatonfüred, zárt kapuk mögött, Tv: youtube

19:00 Vasas Óbuda - Swietelsky-BRSE
Vasas Folyondár, zárt kapuk mögött, Tv: M4 Sport+