Összefoglaló 2020. október 28., szerda

Szűcs Kornél: Gyorsan kell dönteni

A DVTK U21-es válogatott kerettag labdarúgója, Szűcs Kornél egy hónapja ünnepelte 19. születésnapját, vasárnap pedig 10. alkalommal lépett pályára az élvonalban. A saját nevelésű védő kedden szerződést hosszabbított Diósgyőrben. (A Gólörömben megjelent interjú aktualizált változata.)

Szűcs Kornél: Gyorsan kell dönteni


- A DVTK saját nevelésű játékosa vagy, de még sosem beszéltél a kezdetekről. Hogyan lettél labdarúgó?
- Viszonylag későn kezdtem edzésre járni, mert kiskoromban asztmatikus betegségben szenvedtem, és amíg ki nem nőttem, addig nem engedtek versenyszerűen sportolni. Azonban a mozgás sosem állt távol tőlem, télen a családdal sokat jártunk síelni, nyáron úszni, és szinte minden számításba jöhető sportágat kipróbáltam, amivel megszereztem a kellő alapokat.
Tizenegy évesen jött el végre az az idő, amikor édesapám példáját követve én is a DVTK igazolt labdarúgója lettem. A csapattársaim egy része akkor már hat éve járt edzésre, ezért lemaradással kezdtem, de sikerült gyorsan utolérni a többieket. Eleinte a szüleim hatására a focival párhuzamosan teniszeztem is, de hozzám mindig is a labdarúgás állt közelebb, valamint barátokra találtam a csapatban, ezért a foci mellett döntöttem.

- A szüleidet nem érhette meglepetésként a döntésed.
- Édesapám, Szűcs Lajos is a DVTK-ban nevelkedett, és középső védőként a ‘70-es évek elején egészen a  tartalékcsapatig jutott. Többek között Salamon Józsefet kellett volna kiszorítania a csapatból az NB I.-es szerepléshez... Gyerekkoromban rengeteget labdáztunk, később fociztunk otthon, amit néha a szoba berendezése bánt. Szerintem a szüleim is őszintén örültek, amikor végre elkezdhettem edzésre járni.

- Tizenegy évesen kezdted a labdarúgást, és még tizenhét sem voltál, amikor egy FK Poprad elleni felkészülési mérkőzésen már az első csapatban is bemutatkoztál. Ez aztán a tempó!
- Fernando Fernández vitt fel, 2018 nyarán az első csapattal kezdtem el a felkészülést, és a szlovák csapat ellen rögtön végig is játszottam a találkozót. Azóta folyamatosan az első csapattal készülök, mérkőzésen pedig az NB III.-ban, az NB II.-ben vagy az NB I.-ben lépek pályára. 

- Alig múltál tizennyolc, amikor tétmérkőzésen is debütáltál a Magyar Kupában.
- A vége előtt 15 perccel küldött pályára Feczkó Tamás, ezért csak belekóstoltam, de egyből éreztem, mennyire más, ha tétje van egy mérkőzésnek. Akkor már szereztem némi tapasztalatot az NB III.-as ellenfelek ellen, és a Dabas is hasonló játékerőt képviselt. Örültem a bemutatkozásnak, és még inkább annak, hogy továbbjutottunk a következő körbe.

- Idén májusban pedig a Mezőkövesd ellen győztes mérkőzésen játszottál először az élvonalban. 
- Nem tudom, mit tartogat még számomra a labdarúgás, de örökké emlékezetes marad ez a találkozó. Fantasztikus élményt jelentett 18 évesen pályára lépni az élvonalban, különösen úgy, hogy az utolsó pillanatban született döntésnek köszönhetően a közönség is bejöhetett a meccsre. A boldogságomat csak növelte, hogy győzött a csapat, védőként büszke lehettem arra is, hogy nem kaptunk gólt. 

- Az első felnőtt mérkőzés után egy évet vártál az első tétmérkőzésre, és még egyet az NB I.-es debütálásra, miközben fiatalabbak kaptak játéklehetőséget. Hogyan élted meg ezt az időszakot?
- Belső védőként tisztában vagyok azzal, hogy a posztomon fokozottan számít a rutin. Számomra a tapasztalatszerzés a legfontosabb, és meg kellett érnem ehhez a poszthoz játéktudásban és mentálisan is. Egyáltalán nem voltam boldogtalan, hogy nem 16-17 évesen kaptam meg a lehetőséget, sőt azt mondom, még most is kifejezetten fiatalnak számítok a védelem közepén. Örülök, hogy bemutatkoztam az élvonalban, játszottam néhány mérkőzést, de még minden területen sokat kell fejlődnöm.

- Miben például?
- Ahogy említettem, a rutin a legfontosabb, azt pedig mérkőzéseken lehet megszerezni. Ezen kívül minden labdarúgóhoz hasonlóan nekem is fejleszteni kell a gyengébbik lábbal történő játékot, és ki kell tolni a tökéletes koncentrációt a mérkőzés teljes egészére. Persze amiben jónak érzem magam, például fejjáték, erőnlét, a sebesség, azt is fejleszteni kell. 

- Lépcsőfokonként haladtál előre. Szinte egyből kihagyhatatlan játékossá váltál 2018/2019-es idényben a DVTK tartalékban, idén tavasszal kooperációs kölcsönben Kazincbarcikán játszottál, és a nyár elején az élvonalban is bemutatkoztál, ősszel pedig ismét sorra kapod a játéklehetőséget a DVTK-ban.
- Sokat köszönhetek a játékostársaknak, segítettek a beilleszkedésben. Hamar tudtam igazodni a játékstílusokhoz, mert egészen más a játék a különböző osztályokban. Az NB III. egy félprofi liga, ahol tartalékcsapatok is szerepelnek, míg az NB II. már egy valódi profi bajnokság. A stílus mindkét osztályban hasonló, a küzdelem kerül előtérbe a taktikával szemben, legtöbbször az dönt, ki a harciasabb, ki bírja jobban erővel. A szó szoros értelmében sokszor nincs lehetőség játszani, mert egyből odalép az ellenfél, és ha kell, akkor szabálytalankodik. Ezzel szemben az élvonalban inkább a taktikára építenek a csapatok. Természetesen gyorsabb a játék, ezért létkérdés gyorsan dönteni. Ha fel tudod venni a ritmust, akkor könnyebb ezen a szinten játszani, mert jobban szervezettek a csapatok, a társak a megfelelő helyre mozognak, és így könnyebb megjátszani őket. 
Ezért örülök, hogy mindhárom NB-s bajnokságban gyűjtöttem tapasztalatokat, ez segít abban, hogy a legmagasabb szinten is megálljam a helyem.

- A Mezőkövesd ellen bedobtak a mélyvízbe, ahol kiderült, tudsz úszni. Az előző bajnokságban öt, és idén is öt mérkőzésen játszottál eddig.
- Régóta a keret tagja vagyok, úgy érzem, elfogadnak a társak, jól érzem magam. Ezek az apró dolgok, amik észrevétlenül segítenek abban, hogy a pályán is jó teljesítményt nyújtsak. Meg kell találni azt a játékot, aminek segítségével egy jó átlagot tudok nyújtani bármikor bárki ellen. Elsősorban a saját feladatomat kell hibátlanul ellátni, és ha úgy alakul, akkor még hozzá lehet tenni, amiből a csapat profitálhat. Örülök, hogy ilyen fiatalon már ennyi meccs van a lábamban, de még minden téren fejlődnöm kell, hogy a kemény munkával stabil helyet harcoljak ki magamnak. Mindent megteszek azért, hogy minél többször magamra ölthessem a DVTK címeres mezét. 

- A “hozzátétel” alatt a gólszerzést értsük? A kassaiak elleni felkészülési mérkőzésen a hálóba fejeltél, és még mielőtt bemutatkoztál volna az élvonalban, már megelőzött a híred, hogy szeretsz előre is játszani.
- Egy védőnek nem a gólszerzés az alapvető feladata, de sokat tud vele segíteni a csapatának. Szeretek hátulról belépni a játékba, ha úgy adódik, akkor akár felérni a támadásbefejezéshez, vagy ahogy az említett mérkőzésen, pontrúgás után a hálóba találni. A DVTK U17-ben védőként 10 gólt szereztem egy bajnokságban, az NB III.-ban is szereztem gólokat, az NB II.-ben és a DVTK első csapatában is betaláltam. Bízom benne, hamarosan annak is eljön az ideje, hogy tétmérkőzésen segítsem győzelemre a csapatot a gólommal.

- Többnyire belső védőként láttunk játszani, de álltál már be védekező középpályásként is. Hol érzed magad a legjobban?
- Belső védő vagyok, aki védekező középpályást is tud játszani, és jobbhátvédként is bevethető. A mai labdarúgásban jó, ha egy játékosra több poszton is számíthat a szakmai stáb. Mindhárom poszt bizonyos szempontból hasonló, igaz, amikor néhány héten belül kell mindhárom poszton szerepelni, mint megtörtént velem idén ősszel, az már nehezebb feladat. Amikor azt mondtam, minden területen szeretnék fejlődni, akkor arra is gondoltam, hogy a vezetőedző bátran állítson be bármelyik posztra, mert biztos lehet benne, hogy kihozom magamból a legjobbat.

- Egy korábbi interjúban Salamon Józsefet említetted követendő példaként.
- Józsi bácsi valódi klublegenda. Sajnos nem láttam játszani a korkülönbség miatt, de mindketten a DVTK-ban nevelkedtünk, ugyanaz a posztunk, fiatalon mutatkoztunk be az élvonalban. Egyelőre ennyi a hasonlóság, a többin dolgozom, és a pályafutásom végén elégedett lennék, ha legalább ugyanannyit elérnék a labdarúgásban, mint ő.

- Évek óta stabil tagja vagy a magyar korosztályos válogatottaknak.
- Amikor a DVTK U17-es csapatával megnyertük az NB II.-es bajnokságot, és feljutottunk az élvonalba, akkor figyeltek fel rám az MLSZ-ben, bár azt csalódásként éltem meg, hogy  Szélesi Zoltán a felkészülési mérkőzések után az elitkörre nem küldött meghívót. Az U18-as válogatottban viszont végig élveztem ifj. Bene Ferenc bizalmát, végigjátszottam az évet, az összes felkészülési mérkőzésen pályára léptem. Ugyanez folytatódott az U19-es korosztályban is, három Eb-selejtezőt játszottam, sajnos az elitkörbe nem jutottunk be. Jelenleg az U21-es válogatott keretének tagja vagyok, bízom benne, hogy ötödik alkalommal is kapok meghívót. Eddig nem tudtam bemutatkozni a csapatban mert, egyszer sérüléssel utaztam, azóta pedig a vírushelyzet miatt sorra maradnak el a mérkőzések. Pedig fontos lenne a jó felkészülés, mert jövőre Szlovéniával közösen Magyarországon rendezik az Eb-t, és hazai közönség előtt szeretnénk jól szerepelni, én pedig mindenképpen be akarok kerülni a keretbe.

- A fiatalabbak közé tartozol a válogatottban is 2001-es születésűként, hogy látod a helyzeted a csapatban?
- Valóban, akár 3-4 évvel idősebb csapattársaim is vannak, de stabil NB I.-es kerettagként tudom ellensúlyozni az ebből adódó hátrányt. Gera Zoltán szövetségi edző arra biztat, hogy a klubcsapatban és a válogatottban is hozzuk ki magunkból a maximumot, és ezzel nehezítsük meg a dolgát, amikor a keret vagy éppen a kezdőcsapat összeállításán gondolkodik. 

- Ha már szóba került Salamon József, akkor említsük meg Vanczák Vilmos, az U21-es válogatott másodedzőjének nevét is, aki szintén diósgyőri nevelésű védőként vitte sokra.
- Az U21-es válogatottnál három olyan edzővel dolgozhatok (Gera és Vanczák mellett Sándor György  - a szerk.), akiket nem is olyan régen még a pályán láttam, ők belülről ismerik a modern labdarúgást. Nagyon sok mindenben tudnak segíteni, ráadásul védőként  Vanczák Vilmostól nagyon sokat tudok tanulni.

- Magabiztos játékkal nyert vasárnap a DVTK, hogyan láttad a mérkőzést?
- Jól felkészültünk a PAFC játékából, három belső védős rendszerre váltottunk. Alaposan begyakoroltuk, mikor melyikünknek kell kilépnie a támadókra, és akkor ki lép be mögé biztosítani. A pályán mindenki maximálisan jól teljesített, ennek is köszönhető, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést. Vasárnap este a győzelem volt a legfontosabb, meg kellett szakítani az elmúlt hetek sikertelen sorozatát. Ez sikerült, boldog vagyok. A siker és a mutatott játék nem csak önbizalmat ad, hanem jó alapot szolgáltat a továbbiakra, és megindulunk fölfelé. Békéscsabán tovább kell jutni a kupában, utána pedig Kisvárdán folytathatjuk a bajnoki pontok gyűjtését. 

- Nem csak a védekezésből, hanem a támadásból is kivetted a részed, egy hatalmas bedobással gyakorlatilag kulcspasszt adtál a második gól előtt.
- Edzésen a többiek vetették fel, de jó lenne, ha valaki be tudná dobni a 11-es pontog a labdát. Én is megpróbáltam, és kiderült, hogy képes vagyok rá. Korábban is tudtam, hogy nagyot tudok dobni, de belső védőként eddig nem az én feladatom volt, mostantól viszont egy újabb eszközzel bővült a taktikai repertoár.

Névjegy

Név: Szűcs Kornél
Születési idő: 2001. szeptember 24.
Születési hely: Miskolc
Magasság: 190 centiméter
Poszt: védő, védekező középpályás
Mezszám: 26

Sikerei

Korosztályos válogatott
U21 kerettag
U19 5/0
U18 10/1
U17 2/0

Pályafutás
2020/2021 Diósgyőri VTK (NB I.) 5/0
2020/2021 Kazincbarcika (kooperációs kölcsönben, NB II.) 3/1
2019/2020 Diósgyőri VTK (NB I.) 5/0
2019/2020 tavasz Kazincbarcika (kooperációs kölcsönben, NB II.) 4/0
2019/2020 ősz DVTK tartalék (NB III.) 10/0
2018/2019 Diósgyőri VTK (NB I.) 0/0
2018/2019 DVTK tartalék (NB III.) 25/3
2018/2019 DVTK U19
2017/2018 DVTK U17
2016/2017 DVTK U17, U16
2015/2016 DVTK U16, U15
2014/2015 DVTK U15, U14
2013/2014 DVTK U13
2012/2013 DVTK U12

Mérföldkövek

Első mérkőzés a korosztályos válogatottban
2018. február 8. U17: Magyarország - Svédország 1-1 (1-1)

Első mérkőzés az első csapatban
2018. július 11. DVTK - Poprad 1-2 (0-1)

Első profi szerződés
2018. szeptember 5. Profi szerződést adott a DVTK Szűcs Kornélnak

Először a DVTK bajnoki meccskeretében
2019. április 6. DVTK - Haladás 0-1 (0-0) 

Első tétmérkőzés a korosztályos válogatottban (Eb-selejtező)
2019. október 9. U19: Magyarország - Grúzia 2-4 (1-1)

Első tétmérkőzés az első csapatban
2019. október 30. MK: Dabas - DVTK 0-3 (0-2)

Első bajnoki mérkőzés az első csapatban
2020. május 30. DVTK - Mezőkövesd 1-0 (0-0)

Első gól az első csapatban
2020. július 25. DVTK - FC Košice 1-1 (0-0)

Szerződéshosszabbítás Diósgyőrben
2020. október 27. Szűcs Kornél meghosszabbította szerződését