Összefoglaló 2020. március 1., vasárnap

Aluinvent DVTK - Sopron 91-95 (h. u.)

A Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának 21. fordulójában a Sopron együttesét fogadta az Aluinvent DVTK, és óriási küzdelem valamint kétszeri hosszabbítás után 91-95-re maradt alul a bajnoki címvédő ellen.

Aluinvent DVTK - Sopron 91-95 (h. u.)

Jól kezdte a mérkőzést az Aluinvent DVTK, mert ugyan Czukor hármasával a Sopron szerezte meg a vezetést, Morrison szép centergóllal válaszolt, majd Walker-Kimbrough hármasával már a diósgyőrieknél volt az előny, sőt, Pusztai is szép tempóval iratkozott fel a pontszerzők közé. Dupree középtávolija után Škorić tett négy pontot a közösbe, Gáspár Dávid időt is kért (11-5). Ezt követően a vendégek is felvették a megfelelő fordulatszámot, de a piros-fehérek is koncentráltan játszottak. Brooks szépített, majd Tori büntetőzött jól. Sorra potyogtak a kosarak, melyek közül Medgyessy szép egyéni akciója illetve Brooks triplája érdemel említést (15-12). A negyed felénél újfent a DVTK szerb csapatkapitánya aktivizálta magát és szórt egy szép triplát, erre Határ négy pontja volt a reakció. Kissé lefagyott a bajnoki címvédő, és ezt használták ki a hazaiak. Megyó tempójával és Shatori hárompontosával duzzadt előnyük (23-16). Az első játékrész hajrája is sok pontot hozott. Fegyverneky 2+1-es akcióját, Medgyessy két büntije követte, majd Határ brusztolt be egy duplát. Walker-Kimbrough 2+1-ese és Morrison jó büntetői tették maradéktalanul boldoggá a diósgyőri szurkolókat, akik önfeledt dalolásba is kezdtek (30-21).

A második negyedet más fokozaton kezdték a zöld-sárgák és Fegyverneky vezérletével megkezdték a felzárkózást. Még jó, hogy Maja Škorić távoli dobása is beszédült, de így is jobbnak látta időt kérni Cziczás László (33-28). Szavai hatottak, amit Pusztai szép megmozdulása bizonyított, January hármassal válaszolt. Megyó újfent bátran használta ki az előtte nyíló teret és szép betöréssel vétette észre magát, három soproni pont után jött a játékrész derekán jött a második hazai time-out (37-34). Maja ihletett formában játszva megszerezte második tripláját, de emellett rendkívül hasznosan dolgozott a mezőnyben is. Több mint két perc elteltével Dupree büntetője törte meg a vendégek gólcsöndjét, nem sokkal utána January már egyiket sem hibázta el, Határ pedig a palánk alól volt eredményes (40-39). Másfél perccel a szünet előtt a Határ révén átvette a vezetést a vendég együttes, válaszul Kányási remek asszisztját váltotta pontokra Kiss a túloldalon. Crvendakić és Brooks középtávoli góljai azt jelentették, hogy hárompontos soproni előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok (42-45).

Gólgazdagon indult a második félidő, Kiss Angi duplájával, illetve Morrison és Megyó hárompontosaival tartotta a lépést a DVTK, a vendégeknél főleg Dupree húzta a szekeret (51-52). Škorić hármasával ismét a hazai csapatnál volt az előny, és amikor a kimaradt vendég támadás után Medgyessy triplája is a gyűrűbe hullott, bizony zengett a csarnok (57-52). A találkozó következő periódusa Shatori Walker-Kimbrough-ról szólt. WNBA-bajnok játékosunk két, Weninger Virág egy büntetőt értékesített, majd Tori hintett egy laza triplát és néhány kimaradt akciót követően egy labdaszerzést követő megindulást is ő fejezett be ziccerrel (64-53). A soproniak időkérése azonban eredményesnek bizonyult, Brooks két hármast szórt nem egészen két perc alatt, erre csak egy Kiss-büntető érkezett válaszul (65-59).


Nagy kérdés volt, hogy a nagyobb akarattal játszó DVTK lendülete kitart-e a mérkőzés végéig, vagy a Sopron Basket a maga javára tudja fordítani az állást. Az utolsó felvonás elején Brooks hozta közelebb csapatát az ellenfeléhez, a fehér mezesek képtelenek voltak a gyűrűbe találni, ezért Határ duplája után senki sem csodálkozott Cziczás László időkérésén (65-64). Walker-Kimbrugh középtávolija törte meg a jeget, Dubei válaszolt rá, majd újfent Tori villant meg. Zio bebrusztolt egy akciógólt, de January keze sem remegett meg a túloldalon, roppant izgalmas végjátékra nyílt tehát kilátás. Morrison a büntetővonalról sem hibázott, azonban Jelena Brooks igazolta klasszisát ezen a találkozón is (73-70). Négy soproni pont jelentette a folytatást, Kiss egyenlített büntetőkből. Dupree akciógóljára pedig Skoric válaszolt könnyű kosárral (77-77). Negyven másodperc volt hátra a találkozóból, de több találat már nem esett, jöhetett a „túlóra”.

Úgy kezdődött a ráadás, hogy Brooks csak az egyik büntetőjét dobta be, majd Zele két duplája közt Crvendakic szórt egy hármast (81-81). A Dorina védőlepattanójából kialakuló gyors lerohanást Shatori fejezte be ziccerrel, időt kért a vendégcsapat (83-81). Dupree középtávolról egyenlített, és még mindig volt hátra három perc. Egyre feszültebb lett a légkör, másfél percig nem született újabb találat, aztán Brooks büntetőzött hibátlanul (83-85). A hosszabbítás nyerőembere, Zele egalizálta az állást, Dupree labdája lejött a gyűrűről, majd a DVTK és a Sopron sem tudta ponttal befejezni a támadását, jöhetett az újabb ötperc (85-85).
 

A második hosszabbítás Škorić és Crvendakić gyors kosárváltásával kezdődött, majd Dupree góljára Tori válaszolt (89-89). Ezután sorra maradtak ki a dobások, érezhetően fáradtak a játékosok mindkét oldalon. A lélektanilag roppant fontos következő találatot Határ szerezte, a Diósgyőr időt kért. Kevesebb mint egy perc volt már csak hátra, Škorić egyenlített, végül Dubei duplája döntött, Brooks büntetői már csak a ráadást jelentették (91-95).



Női Kosárlabda NB I. A-csoport, 21. forduló

Aluinvent DVTK Sopron Basket 91-95 (30-21, 12-24, 17-8, 12-18, 8-8, 14-18)

Miskolc, Generali Aréna 1200 néző. Játékvezetők: Cziffra Csaba Zsolt, Tóth Cecília, Minár László Balázs.
DVTK: Medgyessy 14/6, Pusztai 4, Škorić 22/12, Walker-Kimbrough 26/9, Morrison 12/3. Csere: Kiss A. 7, Kányási, Zele 6, Szűcs R. Vezetőedző: Cziczás László.
Sopron: January 7/3, Czukor 3/3, Crvendakić 9/3, Dupree 17, Brooks 29/9. Csere: Fegyverneky 8, Határ 14, Dubei 4, Varga K., Weninger 4/3. Edző: Gáspár Dávid.

 

Edzői értékelések

Cziczás László: - Gratulálok a Sopronnak, megérdemeltem nyerték meg a találkozót. Azt gondolom, hogy az a csapat, amelyik elbírja az ellene szurkolók nyomását, az nagy dolog. Még nagyobb gratuláció jár a saját csapatomnak, hiszen Goree nélkül játszottunk egy olyan ellenfélel, amelyik éppen a palánk alatt a legveszéyesebb, ez megsüvegelendő. Megpróbálunk a csütörtöki Magyar Kupa negyeddöntőre még jobban felkészülni, és bravúrt elérni. Ma is közel voltunk a bravúrhoz, ha történetesen mi nyerünk egy kosárral, akkor sem szólhatott volna senki egy szótsem. A kosárlabda ünnepe volt ez a találkozó.

Gáspár Dávid: - Én is szeretnék gratulálni a DVTK-nak a teljesítményükhöz. Akik eljöttek ma a csarnokba, fantasztikus hangulatot teremtettek, és két olyan csapat csatáját láthatták, akik vérre menő küzdelmet folytattak és igazi presztízskérdést csináltak a mérkőzésből. Azt gondolom, ez visz előre, a játékosokat és minket, edzőket is. Voltak ugyan hibáink és rossz megoldásaink, de egy ilyen kőkemény hét után, amikor a fizikai felkészítésre helyeztük a hangsúlyt, nagyon büszke vagyok a csapatomra, hogy így beleálltak a meccsbe.