Összefoglaló 2021. március 17., szerda

“Mindent megteszünk a bennmaradásért”

A DVTK védelmének oszlopa, a télen érkezett Goran Milović a DVTK - Honvéd mérkőzés után Marko Malenica teljesítményét dicsérte, és felhívta a figyelmet, a kapott gól nélkül lehozott mérkőzések igazából akkor érnek sokat, ha gólt is lő a csapat.

“Mindent megteszünk a bennmaradásért”


- Mi a véleményed a Honvéd elleni találkozóról? Tudsz örülni a szerzett pontnak?
- Nagyon csalódott vagyok! Elsősorban a mutatott játék bánt, különösen az első félidőben egyáltalán nem játszottunk jól, nagyon távol helyezkedtünk egymástól, ezzel rengeteg teret adva az ellenfélnek, amit örömmel használtak ki. Ezen kívül hiányzott az agresszivitás is. A második félidőre kissé feljavultunk, akkor helyenként jobban játszottunk, és milyen az élet, mindennek ellenére “győztes” gólt szereztünk, amit sajnos nem adott meg a játékvezető. Távol álltam az esettől, így inkább nem mondok véleményt róla.
A többiek nevében is mondhatom, mindannyian csalódottak vagyunk, de túl kell lépni ezen a mérkőzésen, folytatni kell a munkát, még többet edzeni, és akkor jönni fognak a győzelmek is.

- Sorozatban második mérkőzésen sikerült megőrizni a DVTK kapuját a góltól, védőként nyújt ez csöppnyi vigaszt?
- Amikor az előbb azt mondtam, hogy nem  játszottunk jól, abba beleértettem a védelmet is. Hátul is hibáztunk, de Marko Malenica az MTK után a Honvéd elleni mérkőzésen is bravúrok sorát mutatta be, nagyrészt neki köszönhető mindkétszer a pontszerzés.

- Amióta Diósgyőrben játszol, 11 bajnokin léptél pályára, ebből négyszer nem kapott gólt a DVTK.
- Ez jól hangzik, de nem ezt kell számolni, hanem a pontokat, abból viszont kevéssel rendelkezünk. A mi helyzetünkben nagy segítség, ha hátul nem kapunk gólt, de elől eredményesebbnek kell lenni. Úgy vélem, ennek érdekében merészebben kell támadni. Talán ez hiányzott a legutóbbi néhány mérkőzésen, a labda birtokában bátran fel kell vállalni a kockázatosabb megoldásokat.
És nehogy azt higgye valaki, hogy ezzel fel akarom menteni a védőket, ahogy a védekezésből kiveszi a részét minden támadó is, úgy a támadásépítés is hátul kezdődik. A futball csapatjáték, csak együtt lehetünk sikeresek.

- Azt szokták mondani, ugyan nem ez az elsődleges feladatuk, de a védőtől is várható egy-két gól. A Mezőkövesd ellen ti is betaláltál.
- Mindig igyekszem kivenni a részem a támadásból is, ha lehet, szívesen előretörök, a szögleteknél, szabadrúgásoknál pedig próbálom kihasználni a magasságom. Bízom benne, hogy a maradék hét fordulóban szerzek még néhány gólt, mert minden egyes találatra nagy szüksége van a DVTK-nak.

- Legközelebb Zalaegerszegen játszik bajnokit a DVTK április első hétvégéjén.
- Szokatlanul hosszú szünet következik a bajnokságban, majdnem annyi, mint a rajt előtti felkészülés volt. Mindenekelőtt ki kell használni a lehetőséget, hogy testileg és lelkileg is pihenjünk egy keveset, mert nagyon sűrű volt az elmúlt két hónap programja. Szerdától pedig  jöhet a felkészülés a hosszú hajrára, hogy a hét mérkőzésből minél többet megnyerjünk. Most már ismerjük a hiányosságokat, a maradék két és fél hétben ezeken a területeken kell javulni. Számunkra hét meccs az élet, mindent megteszünk az élvonalban maradás érdekében.